2010. július 30., péntek

Egy egyszerű nyári desszert

Itt a barackszezon is, és jönnek vissza a forró nyári napok – adjatok a vendégeknek sült barackot! Ripszropsz kész, és mindig sikert arat. A hozzávalók: 4 friss őszibarack, 2 dkg vaj, 3 evőkanál barna cukor, vaníliafagylalt – meg egy jó serpenyő.

A barackokat félbevágjuk, kivesszük a magjukat, és a domború felükön egy kis talpat vágunk rájuk, hogy biztosan álljanak a lábukon. A vajat egy nagy serpenyőben megolvasztjuk és rászórjuk a barna cukrot. A barackokat a lapos (belső) felükkel lefelé a cukros vajra tesszük és szép lassan barnára pirítjuk őket, aztán kivesszük és a domború felükre fordítjuk. A serpenyő alján összegyűlt finom levet felöntjük egy deci vízzel és felforraljuk. Míg ez elkészül, a barackmagok helyére egy-egy kanál vaníliafagyit teszünk, majd meglocsoljuk a közben elkészült karamellel. Már tálalhatjuk is!


Fotó: Körmendi Imre. Styling: Kapolka Ági.

Bréma

Bréma egyébként is egy nagyon jó kis hely. Annyira, hogy miután ott dolgoztunk egy-két napot, ezen a héten elvittem oda a kis feleségemet is. neki is bejött! Íme egy kis ízelítő ebből a mesevárosból! Fotók: Végel Dániel.



és persze a híres brémai muzsikusok:


mindezek után pedig jólesett a pihenés...

2010. július 29., csütörtök

Fociláz

A vb alatt is voltunk Németországban. Éppen Brémában jártunk, amikor a németek Argentína ellen játszottak. Őrületes hangulat volt!!!




Nem vagyok egy németfoci-drukker, de a hangulat alól nem tudtam kivonni magam!

Mit szóltok a parókámhoz? :D
A képekért megint csak köszönet Végel Daninak!

2010. július 27., kedd

Kovászos uborka

Itt a szezon! A piacon minden stand kovászolni való uborkától roskadozik. Ha eddig azért tartottatok tőle, mert olyan bonyolultnak tűnt az elkészítése, akkor most hajrá: itt a tökéletes kovászos uborka receptje! Higgyétek el, nagyon egyszerű!

Hozzávalók (egy ötliteres üveghez):
2,5 kg kovászolni való uborka, 2 szál kaporvirág, 2 gerezd megtisztított fokhagyma, 3 nagy evőkanál só, 2 karéj friss, puha kenyér, meleg (40-50 fokos) víz

Elkészítés: jó alaposan tisztára mossuk az üveget, majd az aljába tesszük a fokhagymagerezdeket és a kaprot. Függőlegesen, jó szorosan beledugdossuk az uborkákat, rászórjuk a sót, és felengedjük meleg vízzel. A tetejére kenyérszeleteket teszünk, majd kistányérral lefedjük. Az üveget érdemes egy mély tálba állítani, mert amint az uborka erjedni kezd, levet fog ereszteni. Meleg, napsütötte helyre kell tenni - a meteorológia szerint úgyis napokon belül visszatér a kánikula. Négy-öt napig érleljük, és máris fogyasztható!


Fotó: Körmendi Imre, stylist: Kapolka Ágnes

2010. július 26., hétfő

Drezda

Mivel elég sokat járunk mostanában Németországban, alkalmunk volt megállni egy ebédre Drezdában is. Drezdát a második világháborúban szinte teljesen lebombázták, ezért nagyon izgalmas a kontraszt a régi és új elemek között. Nekem nagyon bejött. Főleg az ebéd:)


ez itt még csak egy leleményes tányéralátét...


...de ez már maga az ebéd! Mennyei volt! A német konyha sokkal, sokkal jobb, mint gondolnátok. Komolyan. Fotók: Végel Dániel.

Könyvajánló

Rendhagyó módon ezúttal nem a saját könyvemet szeretném rátok tukmálni, hanem Kordos Szabolcs és Kecskeméti Dávid közös művét. A kötet címe: Tilos a belépés! Rövid, izgalmas riportokat tartalmaz olyan helyekről, ahová amúgy nem nagyon jut be földi halandó, például a reptér vagy a metró elzárt részeiről, luxusszállodák szuperlakosztályairól, bulvárlap szerkesztőségéről, Playboy-fotózásról.... és rólam! Egészen jól megírták-lefotózták a srácok, hogy hogyan telnek a mindennapok itt a Kárpátiában, és hogyan készülünk fel egy-egy Sándor palota-beli díszvacsorára. Még azt is megtudhatjátok belőle, hogy mit nem eszik Károly herceg... de ennél többet már tényleg nem árulhatok el, vegyétek meg a könyvet! Itt található róla több infó.

2010. július 21., szerda

Ideális finomság kánikula idejére

Most, hogy tartósan 30 fok felett áll a hőmérő higanyszála, legszívesebben mást se ennék, csak gyümölcsöt és fagyit. Persze nem egyszerre.... szerencse, hogy még dúl a levendulaszezon (a Moszkva téren például már egy százasért lehet egy csokornyit venni), mert el lehet készíteni az egyik kedvenc édességemet, a levendulafagyit! Higgyétek el, nem bonyolult (azért fagylaltgép kell hozzá). Íme a hozzávalók: 4 dl tej (minél magasabb zsírtartalmú), 2,5 dl tejszín, 3 tojássárgája, 15 dkg kristálycukor, 10 szál levendula.
Elkészítés: a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük. A tejet a tejszínnel és a levendula lemorzsolt leveleivel együtt felforraljuk. A forró, tejszínes tejhez hozzáöntjük a tojássárgáját, habverővel simára keverjük. Visszahúzzuk a tűzre, és állandó kevergetés mellett, kis lángon megvárjuk, míg elkezd forrni. Átöntjük egy tálba, és ha már nem meleg, betesszük a hűtőbe, és legalább három órán át hűtjük. Ezután a a fagylaltgépben elkészítjük. Gyorsíthatjuk a folyamatot, ha a fagylaltot fémtálban a mélyhűtőbe tesszük, negyedóránként kivesszük és simára keverjük. Így hamarabb elkészül, de macerásabb. Jó hűsölést!

Fotó: Körmendi Imre, styling: Ninisz Laura

2010. július 14., szerda

Ma este ATV!

Bocs, hogy csak most szólok, én is csak most tudtam meg: egy korábban felvett műsor ma kerül adásba. Az ATV Törzsvendég c. műsorában főzök ma este, 20:40-től. Ha amúgy is a besötétített szobában hűsöltök, nézzétek!

2010. július 8., csütörtök

2010. július 7., szerda

Teadélután

Meghívtak az m1 Teadélután című műsorába, ma (szerda) délutánra! 16:45-től Rózsa Péter fog faggatni a Süteményeskönyvről. Bocs, hogy csak most szólok, de tegnap vált véglegessé az időpont. Nézzetek, szurkoljatok!....

2010. július 2., péntek

Goldenblog!!!

Amint azt tudjátok, idén beneveztem a Goldenblog-ra, ami a legfontosabb blogverseny Magyarországon. Most kaptam a hírt, hogy a blog bejutott a legjobb ötven közé!!! A szavazásról és a többi 49 indulóról ezen a linken lehet olvasni. Szorítsatok!!!